Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az emberi szenvedés öt oka

Deepak Chopra tanításai között találtam rá a következőkre, amit most megosztok veletek is. A következő kérdések bennem is felmerültek, így gondolom másokban is.

 

".... A védanta szerint az emberi szenvedésnek csupán öt oka van. Az első ok az, hogy nem tudjuk, kik vagyunk. A második, hogy az egónkkal vagyis az énképünkkel azonosulunk. A harmadik, hogy ragaszkodunk ahhoz, ami múlandó és valótlan. A negyedik, hogy félve riadunk vissza attól, ami múlandó és valótlan. Az ötödik a halálfélelem. A védanta kimondja továbbá, hogy a szenvedés öt oka benne foglaltatik az első okban - abban, hogy nem tudjuk, kik vagyunk. Ha meg tudunk felelni erre az egyetlen alapvető kérdésre, hogy "ki vagyok?", az összes kapcsolódó kérdésre is megtaláljuk a választ, úgymint: Honnan jöttem? Mi az életem értelme és célja? Hová távozom halálomkor?

Tehát ...Ki vagyok? A válasz a következő: a színtiszta tudat vagyok, a kibontakoztatható ígéret, minden lehetőségek mezeje. Ez vagyok. Nem test, és nem is az elme, hanem az, aki birtokolja a testet és az elmét.

Honnan jöttem? A válasz pedig ez: sehonnan sem jöttem, hiszen mindig is itt voltam. A test megjelenik és tovatűnik, de "én" mindig itt vagyok. Olyan helyről jövök, amelynek nincs kezdete az időben, és nincs vége sem. És ugyanide távozom...

És mi a célom az életben? Az, hogy boldog legyek, hogy örömmel telve közreműködjek az univerzum kreativitásában és fejlődésében.

... És mi történik velem, amikor meghalok? A válasz: semmi sem történik, hiszen nem halok meg. A színtiszta tudat nem pusztulhat el; csak megnyilvánulhat. Ennek tudata megszabadít minket a halálfélelemtől, mivel az univerzumban soha semmi sem veszik el, csak átalakul...A lélek nem távozik sehová. A test az, ami felbomlik, és visszatér a földbe...

De hol lakozik a lélek? Az egyik legerősebb tévképzet, hogy a lélek a testben lakozik. A lélek nem a testben van, csupán kivetíti magát testként és elmeként. Talál magának egy helyet a tér-időben, és közvetíti vagy kisugározza magát, a testen keresztül. ... A lélek egyszerre létezik mindenhol és sehol... A lélek rezeg, és megteremti a gondolatokat. A lélek rezeg, és megteremti a testet. A lélek rezeg, és megteremti az egész univerzumot...."

 

Ha szeretnél erről bővebben olvasni tovább, akkor ajánlom 
Deepak Chopra: A boldogság mint erőforrás című könyvét.  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép



Facebook


Archívum

Naptár
<< December >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31


Statisztika

Online: 8
Összes: 652245
Hónap: 12793
Nap: 596