Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Delfin, mint Totemállat

dolphin_moon.jpg

 

"Ha szólsz az állatokhoz, ők is beszélnek hozzád,
és megismeritek egymást.
Ha nem szólítod meg őket,
ismeretlenek maradnak számodra;
pedig az ismeretlentől fél az ember.
És amitől fél, azt elpusztítja."
/Dan George törzsfőnök/

 

 

 


Alapvetően minden egyes feladatra, minden egyes problémára és eseményrea fejlődés lehetőségeként, tanulságként és leckeként kell tekintenünk, amelynek segítségével jobbá válhatunk, és önismeretre teszünk szert. Ebben nyújthatnak segítséget az erőt adó állatok. Akárki képes arra, hogy kapcsolatot teremtsen belső világával. Minden ott lakozik már bennünk. Minél inkább sikerül önmagunkat és a bennünk lévő erőt megértenünk, annál inkább képesek leszünk saját magunkról és másokról gondoskodni - már amennyire ezt ők igénylik, és megkérnek rá bennünket-, átalakulást előidézni, gyógyítani és segíteni rajtuk.

Természetesen saját magunkkal kell kezdenünk. Ahogy feltárul előttünk belső világunk, valamint nyitottá válunk az erőt adó állatokra (totemállatokra), és megvilágosodik üzenetük, egyre több tapasztalatot szerzünk, amelyek idővel egyre biztosabbá és tisztábbá válnak. A mi feladatunk, hogy az állatok szellemének ősi ismereteiről tapasztalatot szerezzünk, és ezáltal megleljük a visszavezető utat a minden létezővel való kapcsolathoz.  

 

Az állatok a szellemi világ hírnökei.  Az erőt adó állatok választanak ki bennünket azáltal, hogy megmutatkoznak, és nem fordítva.

Ha a delfin megjelenik az életedben, mit is szimbolizál és mire akarja felhívni a figyelmedet.

 
A DELFIN, az új erők és dimenziók szimbóluma. A delfin valójában megnyithatja a teremtés és az új dimenziók kapuját. A víz elengedhetetlen az élethez, de ugyanúgy a lélegzetvétel is az.  A delfin megtaníthatja az embert, hogy miként léphet be az élet vizébe, és hogy ott miként hívja elő a légzés és hang segítségével mindazt, amire a legjobban vágyik.

Ha valakinek a delfin megjelenik totemként, az annak a jele, hogy ideje némi új fuvallatot magába lélegeznie: járjon szabadban sokat, játsszon, fedezze fel a világot, és mindenekfelett lélegezzen!

 

További érdekességek a Delfinről, mint szimbólumról:

Delfin: Gyengédség, telepátia, életvidámság

A delfin és az ereje a világ kultúráiban
Az ókorban a delfin a tengeri állatok királyának számított, a tenger hatalmát szimbolizálta. Több fajtársával együtt Poszeidón kocsiját (római Neptun) húzták, és ők kísérték a tengerjárók istenét, Apolló Delphionioszt. Csillagképét az északi égbolton találjuk. A babiloniak számára a delfin szent állat volt, Istár istennőt rendelték hozzá, Egyiptomban Íziszt, Görögországban Aphroditét (római Venus), mert az anyaméhet (görög Delphisz) testesítette meg. A delfinek a halottak lelkét vezetik a „megboldogultak szigetére”. Egykor a görög költő és énekes Arion Itáliába és Szicíliába utazott. Hazafelé vezető útja alatt kalózok támadtak rá, kirabolták, és tengerbe vetették. Egy delfin a hátára vette és a partra vitte, megmentve ezáltal életét. Így a delfint a tenger angyalának is nevezik. A békét, a harmóniát, az ősi tudást, a sokféle képességet, a kozmosszal való kapcsolatot, a gondoskodást, az univerzális szeretetet és az örömöt jelképezi. Ha a delfint egy horgonnyal együtt ábrázolják, az a megfontoltság, a harmónia és a nyugalom egyik szimbóluma. Az indiánoknál isten küldöttének és a nagy szellem megtestesülésének számított.
A delfin a Síriust, a Fiastyúkot, a csillagok bölcsességét, és a csillagvilágot képviseli, valamint Atlantisz és Lemúria ősi kultúráinak tudását. A delfinek a spirituális otthonunkra és fénycsaládunkra mutatnak, mindazokra az emberekre, akikkel lelki síkon rokonságban állunk és akikkel együtt járjuk az utat. A feng shui-ban a delfin a párkapcsolat, szülői kapcsolat, a gyermek és a segítő barátok területének jelképe, ahol békés, harmonikus atmoszférát hoz létre. A delfin-amulett lehetővé teszi, hogy belépjünk a magasabb világokba, spirituális természetünkbe, és szerencsét hoz, életörömöt ad.


Kövei: larimar, kristály; színei: türkiz, világosbarna, világoszöld, fehér, rózsaszín;
elemei: víz, éter; szimbólumai: Merkaba, hatágú csillag (Salamon pecsétje); további asszociációi: Vénusz, Neptunusz, Nap, szórakozás, könnyedség;

álomfejtés: A delfin szerencsét és gyógyulást hoz. Megjelenése univerzális tudáshoz való hozzáférést és a spirituális fejlődést segíti elő. Kövessük őt, valamit mutatni fog nekünk.

Megerősítései: „ A gyógyító hang átjárja egész testem. Megbízom képességeimben. Fény és szeretet vagyok, ezt közvetítem embertársaim felé.”


(Forrás: Jeanne Ruland: Az állatok ereje c. könyv)

 

A mappában található képek előnézete Delfines fotók


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép



Facebook


Archívum

Naptár
<< December >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31


Statisztika

Online: 9
Összes: 652244
Hónap: 12796
Nap: 598