Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Utazási élményeink: Delfin-Kaland 2013. tavasz, Egyiptom

Utazási élményeink 2013. április 19-26.

 

 

img_2552.jpg

 

 

E kalandunk volt eddig a legcsodásabb a delfinekkel való találkozások tekintetében. Ilyen még nem fordult elő, hogy 5 napon keresztül minden nap jöttek a delfinek.

Első nap, mikor még csak a felszerelést próbálgatták a résztvevők a szállásunk előtti partszakaszon - és éppen gyakorolni akartunk -, akkor hirtelen kiabálni kezdtek a vezetők, hogy delfinek vannak az öbölben. Mindenki felkapta a cuccát és futás a gumicsónakhoz, ami rögtön be is vitt minket. 3 palackorrú delfin várt ott minket.

 

shagra-part.jpg

 

Még sohasem láttam ott ezelőtt palackorrú delfineket, sőt ezen a helyen még delfinekkel sem találkoztam eddig. Gyorsan ugrottunk is a vízbe, a delfinek megmutatták magukat és tova is úsztak. Köszöntöttek minket és tudtunkra adták, hogy hihetetlen és csodás kalandokra számíthatunk az előttünk álló héten. Meghatódott volt mindenki.... hát így kezdődött a hetünk...

Második nap kihajóztunk egy távolabbi korallzátonyhoz, ahol ismét csoda fogadott minket. Ahogy kikötött a hajó, máris megjelentek a delfinek, de nem csak pár delfin, hanem hatalmas csapatokban. Jöttek és úsztunk közöttünk, és játszottak velünk... Ez sem mindennapi dolog, hogy ott maradtak és játszottak mindenkivel. Nagyon szeretik, ha elkezd pörögni az ember a vízben, mert ők meg akkor úsznak körbe és körbe. Volt mikor 2- 3 delfin úszott körbe körülöttem...fantasztikus érzés volt. Ilyenkor olyan boldogság önti el az ember egész lényét, hogy ezt már leírni és szavakkal kifejezni nem is lehet. Kb. 2 órahosszát bírtuk a vízben.... és már a fáradtságtól kimerülve muszáj volt a hajóra felmenni. Többször játszottuk el azt, hogy elindultunk úszva a hajó felé, hogy kimegyünk pihenni, de akkor abban a pillanatban egy újabb delfin csapat bukkant fel és jöttek oda hozzánk... és természetesen visszafordultunk és mentünk velük.

 

delfinek-a-hajo-mellett.jpgimg_2412.jpg

 

Következő napokon ismét kihajóztunk, de most a távolabbi korallzátonyig kellett elmennünk. Ez 1 órás hajóút volt a parttól. Megint épp, hogy odaértünk, máris öltöztünk át és száguldott velünk a csónak, hiszen legalább 60-80-100  delfin várt ránk az öbölben. Most rengeteg turista volt itt rajtunk kívül, de ez a delfineket nem nagyon érdekelte, megint "delfinbőségben" volt részünk.... és ismét odajöttek mindenkihez és játszottak, közben hallatták a hangjukat is, amit hihetetlen élvezet hallani a víz alatt. 

 

 img_2419.jpg  img_2554.jpg

 

img_2618.jpg  img_2601.jpg

 

Egyik reggel, - amikor nem volt kihajózás a programban - ismét a szállásnál lévő partszakaszon leptek meg minket. Nyugodtan üldögéltünk a parton reggeli után, mikor megint kiabálást hallotunk, hogy delfinek az öbölben. A szobatársammal csak ketten voltunk ott éppen, így gyorsan átöltöztünk és már száguldott is velünk a gumicsónak. Kb. 15-20 percet csak ketten úsztunk ott a delfinekkel, akkor egy 13-14 főből álló csapat látogatott meg minket. Később aztán hozták a csapatom másik felét is, és még kb. 1 órát ott töltöttünk a delfinekkel.

 

 

kis-csapat.jpg

 

A búcsúestén pedig kecskevacsorára invitáltak minket a parti Beduin Cafe-ba, (persze volt zöldség a vegák részére) és tábortüzet is gyújtottak a tiszteletünkre. Mivel nagyon éhesek voltunk már estére, és nem tudtuk pontosan mire is számítsunk, így hát besurrantunk az étterembe és még a vacsoránk előtt azért ettünk egy kis levest és édességet, biztos, ami biztos alapon, majd a hátsó kijáraton távoztunk, hogy ne vegyenek észre minket. Persze aztán "terülj, terülj asztalka" várt ránk, így aznap duplán vacsoráztunk. :-) , és jókat derültünk a kis csínytevésünkön.

 

kecskevacsi.jpg

tabortuz1.jpgtabortuz2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Szimbolikusan a máglyára dobtunk minden olyat a múltunkból, amire már nincsen szükségünk. A tűzbe került egy elhasználódótt nád fotel is, aminek a hátán egy kereszt formálodott ki a tűzben.

 
Azt hiszem, hogy ez az út ismét egy újabb mérdföldkő lett minden résztvevő életében.

 

Hála és köszönet a delfineknek ezekért ez élményekért, és köszönetem a kis csapatom minden tagjának is, hiszen ezeket a csodás tapasztalásokat együtt teremtettük meg!

 

hajon.jpg

 

netty-es-khaled.jpg

Várunk jövőre is!

 

Netty és Khaled

 

 

A résztvevők élménybeszámolói is folyamatosan feltöltésre kerülnek!

Nézz majd vissza az oldalra, ha kíváncsi vagy rá!

 

 Mónitól, 2013.05.16.
„A csoda, ami nem csak 3 napig tart, hanem egy egész életre szól!

Hazaérkeztem Egyiptomból, életem első és talán nem utolsó delfinekkel úszós utazásáról… Azaz ez így nem teljesen igaz, mert még csak fizikailag vagyok itthon, a lelkem egy része nagyon nehezen akar eljönni Egyiptomból és a delfinkéktől…

Csodálatos utazásban volt részem minden értelemben (Fizikailag, lelkileg és szellemileg is).

A szállásunk egy külön, a búvárkodás céljára épített ökofaluban volt, közvetlenül a tenger és a sivatag találkozásánál, jó 3,5 órás autóútra Hurghadától. Akinek már megadatott, hogy lássa a Vörös tenger színpompáját (a sötét királykéktől a halvány zöldig mindenféle átmenettel), annak nem ecsetelem, aki pedig még nem látta saját szemével ezt a „tömör gyönyört” , annak szívből kívánom, hogy ajándékozza meg önmagát ezzel a megtapasztalással..

A különlegességet tovább fokozta, hogy a tavalyi évekhez képest (legalábbis a régebb óta visszajáró társaim szerint) ennyit még nem jöttek sosem a delfinek hozzánk. Most volt először pl. az is, hogy a delfinek már első napunkon kiúsztak ahhoz a partszakaszhoz, ahol a szállásunk volt, így a beavatásom szó szerinti is a „mélyvízbe dobás”- sal kezdődött, és innentől nem is volt megállás a beavatásokban (a hegycsúcsok extázisait és a kilábalhatatlannak tűnő mélységeket megjáró megtapasztalásaimban...).

Lehet, hogy ennek a különleges delfin aktivításnak talán köze volt az éppen aktuális, rendkívül erős energiákhoz, a Föld Napjához és a Teliholdhoz is.. ?

Volt hogy 60-80 fős delfinrajjal úsztam.., aztán 1-2 delfin kiválasztott magának és együtt játszottam és nevettem velük ( mert, hogy ők is nevetnek, sőt kacagnak is, mikor játszanak). Aztán csak engedtem, hogy közre fogjanak 5-en, és az áramlásukkal együtt lebegtem velük együtt tovább teljes önfeledtségben….., míg végül aztán megajándékoztak, minden testemet és sejtemet megsimogató, átvibráló gyógyító énekükkel is….

Ezzel, a Szabadságban megélt tökéletes Egység és Időtlenség csodájával gazdagodva, mélységes hálával és kimondhatatlan szeretettel a szívemben érkeztem haza, és tudom, hogy a delfinekkel való találkozás az egész életemet ( sőt a korábbiakat is J) megváltoztatta, és azóta is formálja..

Más emberként jöttem haza Egyiptomból, mint amikor kimentem, pedig nem ez volt az első és egyetlen utam a piramisok földjére, és más szakrális helyekre... Tudom, hogy ez a csodálatos változás, ami nem csak 3 napig tart, hanem egy egész életre szól, a delfineknek köszönhető.

Mélységes szeretet és hála van bennem ezért a delfinek felé, Netty felé, és a csapattársaim felé is, hiszen Nektek köszönhetem, hogy ott lehettem, és segítettetek mindezt megélnem, és Magamhoz ismét közelebb kerülnöm (és nem csak egy lépéssel…)

Delfinszeretettel és öleléssel: Móni"

 

 

 

A mappában található képek előnézete Delfin-Kaland 2013. április 19-26.

 


Utolsó kép



Facebook


Archívum

Naptár
<< December >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31


Statisztika

Online: 7
Összes: 652921
Hónap: 13117
Nap: 612